Fotóstáska

Megvarrtam életem első fotós táskáját. Amiért igazán szenzációs, hogy még soha nem is láttam élőben egyet sem. A felkérés néhány hónapja történt, amikor Peti vett egy fényképező gépet magának. Azóta bár napi szinten éreztem a nyomás a fotóstáska miatt, mégis halogattam a varrást, mert halvány fogalmam sem volt, hogy hogy álljak neki. Amikor megkért Peti, hogy varrjam meg megadta a pontos méretét a gépnek és annyira kedves volt, hogy semmi, de tényleg semmi elvárása nem volt vele kapcsolatban, csak legyen benne hely még a töltőnek is.

Több száz fotóstáska képet néztem meg azóta a neten és nemhogy közelebb, de egyre távolabb éreztem magamtól az egészet. Annyi világos volt, hogy nem lesz elég, az eddig használ legvastagabb flíz sem a bélésnek, sőt még duplán sem. Tehát kell a szivacs és valószínűleg nem elég az 1 cm vastag szivacs. Innentől kezdve leblokkoltam. Hogy varrom át a táska külső anyagát és a 2 cm szivacsot, esetleg plusz a cippzárt? Azért az túlzás lenne, ha azt mondanánk, hogy két hónapon keresztül semmit nem csináltam, mert nagyon sokat gondolkoztam a kivitelezés módjáról, az anyagáról, de bátorságom nem volt nekiállni.

Aztán csütörtökön hazajöttek Gáborék és mondták, hogy Petinek szülinapja lesz, vasárnap ünneplik és hát... jó lenne a táska.  Annál is inkább, mivel Peti kölcsönadta szombatra a gépét. Csütörtökön este nekiálltam. Kiválasztottuk az anyagot, ez sem volt könnyű, ugyanis én egy egyszínű feketét szerettem volna, de nem találtam. A több lehetőség közül végülis egy barna-drapp-fekete kárómintás bútorszövetre esett a választásunk. Elsősorban a tartása miatt, meg Gábor szerint a színe is nagyon Petis. Bevonultam a varrósarokba és imádkoztam, kértem Istentől bölcsességet, hogy meg tudjam oldani ezt a feladatot.  Gábornak az volt a kérése, hogy a bélése olyan anyagból legyen, amilyenből neki szoktam varrni a telefontokot, mert az polírozza a gépet. :) Ez egy fekete plüss, ami tényleg nagyon jó puha. Még találtam belőle egy akkora darabot, ami éppen elég lett hozzá.

Megterveztem a táska méretét és formáját. A fedelére több ötletem is volt, de sorba dőltek be valami miatt. Még csütörtök este kiszabtam a külsejét egy réteg flízzel és a belső béléssel. Összeállítottam és rájöttem, hogy kevés, kell a szivacs. Ekkor elővettem a már kb két éve huzatra váró székpárna szivacsot és összedaraboltam a táska mérete szerint. Minden oldalt külön kiszabtam és belepróbáltam. Na, ez adott neki igazi tartást. Persze fedele még sehol sem volt - sajna még fejben sem. Fülhöz nem volt itthon heveder és a fedéllel is elakadtam, tehát félretettem és aludtam rá kettőt. Mondanom sem kell minden ébren és alvással töltött pillanatban a táska járt az agyamban. - Sorra villantak be a gondolatok, hogyan oldom meg a fedelét és hogyan varrom bele a cippzárt? Pénteken megvettem hozzá a hevedert és a három műanyag csuszkát, szombaton napnyugta után nekiálltam azt mondhatom teljes nyugalommal és magabiztossággal és 10 órakor kész volt a táska. Addigra annyira kiforrt, hogy teljesen világos volt minden lépés. Még a terveken felül egy másik fület is kapott a fedelére - olyan kézbe vevőset.



Mostmár arról is beszámolhatok, hogy a táska tulajdonosa elégedett vele. Felhívott és megköszönte, hogy ilyen szépet még nem látott. Persze tudom, hogy ez túlzás, de jól esett. És mint kiderült, a káróminta a kedvence. Szóval telitalálat. Ma este hálás is adhatok érte.