Köszöntés

"Nézzünk áhítattal minden munkára,
mit emberi kéz végzett,
a legkisebbre is:
mert minden munkában
titokzatos zene,
a dolgos kezek muzsikája hallik."
(Fritz Wolke)

Tizenhét évesen varrtam magamnak az első táskát, de hosszú idő telt el azután, mire rájöttem, hogy mások éppen olyan szívesen hordják amit varrok, mint én.
Ma már fő tevékenységként varrok. Az általam készített dolgok amellett, hogy szépek, mindig valami funkciót töltenek be, hasznosak saját részre vagy ajándéknak. Főbb termékcsoportjaim: táskák, táskába való kiegészítők,szatyrok, könyvborítók, lakástextil: takarók, párnák, terítők, fali tárolók, alátétek.
2014-ben elhatároztam, hogy életem hátralévő részében nem akarok dolgozni! - mert aki a hobbijából él, az soha nem dolgozik.
Elérhetőségeim: ombolicu kukac gmail.com
tel: 06207722240

2014. július 1., kedd

Torta megint

Az elmúlt héten a gondolataimat szinte kizárólag a torták kötötték le. Ezzel keltem, ezzel feküdtem. Már tavaly megkértek, hogy süssek egy lagzira tortát. Nagy kihívást jelentett, mert azért mégiscsak a fő tortát, a menyasszonyit is tőlem rendelték. Konkrét elképzelése volt az ifjú párnak ezzel kapcsolatban sok egyeztetés után lefixáltuk, hogy milyen legyen. Igyekeztem a tőlem telhető legalaposabban felkészülni és elkészíteni.
Az tortákat csütörtökön töltöttem be. Egymás tetején a hűtőben elfértek, de amikor ma reggel elkezdtem díszíteni őket rájöttem, hogy tovább nem rakhatom egymásra.. Először a "földszintes" tortákkal kezdtem és amikor mind a 4 elkészült elvittem az étterembe.

A szállításra sikerült kidolgoznom egy módszert, ami minden eddiginél jobban bevált. Az autó csomagtartójába vettem egy csúszásgátló szőnyeget és mióta arra pakolok nem történik baleset. A legnagyobb kanyarban is szépen egy helyben áll a torta. Jelen esetben is ezt a szőnyeget használtam és épségben eljutottam vele a célig.











A menyasszonyi tortát hagytam utoljára. Ezzel már egy kicsit előre dolgoztam a héten, a virágokat elkészítettem már kedden este. Az alsó legnagyobb csokitorta, azután fekete erdő, kókusz végül a legkisebb pedig gesztenye.
A menyasszony nagyon örült neki. Ők vették meg az ifjú párt a tetejére, ami csak az étteremben került rá. Később töltök fel még olyan képet, amit az étteremben készítettek.