Köszöntés

"Nézzünk áhítattal minden munkára,
mit emberi kéz végzett,
a legkisebbre is:
mert minden munkában
titokzatos zene,
a dolgos kezek muzsikája hallik."
(Fritz Wolke)

Tizenhét évesen varrtam magamnak az első táskát, de hosszú idő telt el azután, mire rájöttem, hogy mások éppen olyan szívesen hordják amit varrok, mint én.
Ma már fő tevékenységként varrok. Az általam készített dolgok amellett, hogy szépek, mindig valami funkciót töltenek be, hasznosak saját részre vagy ajándéknak. Főbb termékcsoportjaim: táskák, táskába való kiegészítők,szatyrok, könyvborítók, lakástextil: takarók, párnák, terítők, fali tárolók, alátétek.
2014-ben elhatároztam, hogy életem hátralévő részében nem akarok dolgozni! - mert aki a hobbijából él, az soha nem dolgozik.
Elérhetőségeim: ombolicu kukac gmail.com
tel: 06207722240

2016. január 20., szerda

Foltvarró jelöltek első foglalkozása

Régi álmom látszik valóra válni azzal, hogy Hidason is alakul foltvarró kőr. Az egész úgy kezdődött, hogy három évvel ezelőtt a facebookon közvélemény kutatást csináltam, hogy lenne-e igény arra, hogy a hidasi foltvarrók összejárjanak, együtt alkossanak. Akkor nem volt meg a megfelelő számú jelentkező, ezért le is tettem róla. Néhány héttel ezelőtt viszont a fb. felhozta a régi hirdetést én pedig megosztottam és lássatok csodát, sorba jöttek a jelentkezők, akik szívesen részt vennének a foltvarró kőr alkalmain. 
Az első jelentkezőnek elmagyaráztam, hogy ez egy három évvel ezelőtti történet, a második jelentkezőnek azt mondtam, ha hárman jöttök, akkor nem bánom. Tegnap hat varrni vágyóval  ültük körül az asztalt a H.N.Adventista Egyház Hidasi Gyülekezetében. 

A sikerélmény érdekében első alkalmon mindenki telefonja új ruhát kapott. Néhány kép a munka menetéről és végeredményről.


 Fontos a pontos méretvétel!




                                                    A varrógép munkára kész.
                                              Ezekből az anyagokból választottunk
 Készül az első telefontok

Bemutattam néhányat az eddigi munkáimból kedvcsinálónak.



Volt egy kedves fotósunk Varga Erzsi személyében, aki szívesen megörökítette az első alkalmunkat. Ezúton is köszönet Erzsinek a fotókért!

És íme a végeredmény:

A következő találkozásunk január 26-án kedden 3 órakor lesz. Már nagyon várom!

2016. január 11., hétfő

Lila csipkés

Decemberben nem nagyon írtam bejegyzést és nem azért, mert nem lett volna miről, éppen azért, mert annyira sokat varrtam, hogy nem maradt idő az írásra. Most pótolgatom azokat, amiket lehet. Sajnálatos módon volt ami úgy hagyta el a műhelyt, hogy nem készült róla fénykép. 
Az ünnepek előtt Budapesten egy nagy méteráru boltban fájdítottuk a szívünket Zsuzsival. Miért fájt? Mert nehéz volt választani és az anyagvásárlásra szánt keret igencsak véges volt, amiket otthagytunk, hát azért fájt a szívünk. Ugyanakkor nem csak fájdalmas, de csodálatos érzés is a megszámlálhatatlanul sok féle anyag között válogatni, elképzelni, hogy miből mi lehetne, melyiket melyikkel varrjuk össze, melyik kinek tetszene. Szóval csajoknak ez egy nagyszerű program. Ide pasival menni nem szabad, nincs az a férfi aki bírná cérnával... 
Ebben boltban belebotlottunk egy csodálatos lila mintás anyagba. Azonnal mondta Zsuzsi, hogy ez olyan annás. Igen, de ennek az annás anyagnak volt egy zsuzsis változata is - zöldben! Valójában zöldet nem akartam venni, de mivel zsuzsis volt, hát abból is vettünk - és utólag kiderült, hogy milyen jól is tettük! De erről majd később...

Anna kérése: "szeretnék majd egy nőcis, romantikus lila minden mennyiségbeneset is... "
Ez a lila anyag és Anna nőiessége kívánta a fodrot és csipkét. 

Vállra is vehető füle van, belül több zsebbel, kulcstartóval. Cipzárral záródik.



Bibliborító


Nagyon kedves megrendelőm még a múlt évben kinézett magának a katalógusomból egy bibliaborítót, amit el is készítettem neki. Sajnálatos módon azonban a méret nem volt megfelelő a Bibliájára. Kértem, hogy küldje vissza és korrigálom. Ahelyett, hogy ez a kellemetlenség kedvét szegte volna megkért, hogy varrjak neki még egy bibliaborítót az ő általa vásárolt anyagokból is. Hosszú csend következett, és karácsony után jött a postás és hozott egy csomagot. Meg is felejtkeztem erről a dologról már. Meglepődve bontottam ki a dobozt és láttam, hogy egy csomó anyag van benne és a szóban forgó munkadarab. 

Ilyen pontos és gondos csomagot régen láttam! Két külön zacskóban, egyikben a megrendelt borító alapanyagai, egy másikban pedig a nekem szánt anyagok - mert én is kaptam belőlük. Színek, anyagok tökéletesen illenek a stílusomhoz, kedvem szerint valók!
Innen is köszönet érte Erikának!! 
Elgondolkoztam és arra jutottam, hogy nagyon szeretheti a Szentírást, aki áldoz arra, hogy szép legyen a külseje. Aki szereti a Bibliát, az szereti a Jó Istent is és már meg is volt egy másik kapcsolódási pont a megrendelővel! Így aztán nagyon könnyű dolgozni!

A csomagban egy levél is volt, pontos leírással, tervrajzzal.  Vannak helyzetek amikor a konkrét kérés, elképzelés megkönnyíti, vannak helyzetek, amikor megnehezíti a dolgomat. Ez az előbbi. Öröm volt megvarrni és valódi kihívás, hiszen ahogy látszik is különböző fajta anyagok, különböző vastagságban, amitől minden patchwork szakirodalom óva int. Szabáskor örültem igazán annak, hogy bőségesen küldött anyagot, mert volt olyan rész, amit újra kellett szabnom, mert úgy nem működött, ahogy a korábbi esetben.

Összességében egy nagyon izléses, harmonikus bibliaborító lett belőle. Finom, szolíd és stílusos. 
Remélem Erika örömmel használja és mindig jó érzés fogja el, amikor kezébe veszi a Bibliát. 







2016. január 5., kedd

Praktikus apróság

Hol van a telefonod amikor töltöd? Teljes biztonságban tudod? 

Idén karácsonyra több rokonom és ismerősöm is egy-egy ilyen hasznos dolgot kapott tőlem. A megajándékozottak egyike sem tudta kitalálni, hogy mire való  - persze, mert még nem írtam róla a blogban. :)

A neve: telefontöltő állomás. Igy már sokkal könnyebb rájönni, milyen célt szolgál. Már néhány éve megismerkedtem vele és készítettem is egy-két darabot, de most újra elővettem. Ezek az anyagok annyira adták magukat valamire, ami akár a  lakás, iroda, munkahely dísze is lehet. Lássuk be, mennyivel jobban néz ki egy izléses - jó esetben a berendezéshez színben illő kis tartóban a telefon, mint a vezetékről lógva, esetleg csak a vezeték lóg, tekereg minden felé, a telefon pedig sokszor életveszélyben van az asztal vagy a szekrény sarkán. Nálam pl. a falhoz tolt fotel támláján - vagy éppen a fotel alatt... eddig :)



 Mostanában kedvelem a pöttyöset. 

 A csajokra gondolva piros, drapp és a fekete újság mintás mindegyik pöttyössel kombinálva. Nem tudom Ti hogy vagytok vele, de engem idegesít a lakásban a kábelek, vezetékek látványa ( persze ettől még van).  Még a konnektorból lógó telefontöltő is. Nos, itt nem lóg, nem látszik. Tökéletes megnyugvás! :) Vezeték eltüntetést más területen is megkezdtem, még jelentkezem vele egy másik bejegyzésben.

 Vidékies hangulatú lett ez a piros pöttyös nyers virágossal kombinált tartó.
Mivel a pasiknak elég nehéz ajándékot adni, igy rájuk gondolva varrtam ezt a kettőt. Azoknak a férfiaknak ajánlom, akik féltik a telefonjukat, vigyáznak rá és szeretnék biztonságban tudni akkor is amikor éppen nem a zsebükben van.

2016. január 4., hétfő

Plasztikus virágos


Őt is karácsonyra kapta valaki. Ennek a táskának érdekes története van. Azt elmondanám, hogy ehhez hasonlót a Pinterest-en láttam és megtetszett. Amikor Anna a barátnőjének rendelt karácsonyra tőlem táskát a leírtak alapján úgy gondoltam ez  lenne jó neki.
Egyszerre több táskát varrtam azon a héten. Valamiért a bélés összevarrást ritkán készítem el aznap, amikor elkészül. Talán azért, hogy még ne kelljen megválnom tőle, talán tanulva több esetből, hogy többszöri átnézés után derül ki, hogy jó lenne, ha nyitva lenne, mert valamit még akkor igazítanék rajta, nem tudom, de ez a rossz(?) szokásom alakult ki.
Szóval így egyszerre 5-6 táskát néztem át este, amiket másnap reggel visznek. Megnéztem a bélést, a patentot, a cipzár húzóján a szalagot, a kulcstartó karbinert - amik elmaradhattak. Amin volt befejezni való, azt a varrógép melletti szekrényre tettem és sorban befejeztem őket és összecsomagoltam a másnap kora reggeli indulásra. Amikor sikeresen buszra tettem a kész táskákat otthon megtaláltam ezt a virágos táskát - ott, ahova tettem előző este. Menteni igyekeztem a menthetőt és megírtam a megrendelőnek, hogy ez elbújt, kimaradt...  gyors borítékolás után postára adtam.
Másnap kaptam egy üzenetet, hogy már tudja, miért maradt otthon. Várta, hogy valaki befejezze. Nem varrtam össze a bélését. Mindenképpen több tanulsága is van az esetnek.

 Lenvászonból készült, kék alapon fehér virágos pamutvászonnal diszítve és bélelve.
A virág közepébe egy fehér gyöngyház virágokkal és gyönggyel díszített középrészt varrtam. Patenttal záródik.
Különlegessége, hogy a táska tarisznya szerű száját lehajtva csukódik, ebben az esetben egy patenttal is biztonságosan záródik.

Romantikus rózsás


Egy kedves ismerősöm megrendelésére készült ez a táska. Ajándéknak rendelte. Elmondta a megajándékozni kívánt hölgy kedvenc színeit, stílusát, szokásait. A többit rám bízta. 

 Először a méteráru boltban anyagot kerestem. Megjegyzem a közeli kisvárosban nem is olyan egyszerű. Ahhoz képest, hogy néha elmegyek Budapestre és ott ami szem-szájnak ingere minden színben, mintában. Sokszor a bőség zavara okoz gondot. Nem úgy, mint itt. Egy konkrét rózsás anyagot kerestem vintage stílusút, amilyent korábban már használtam is, de nem volt. Helyette viszont ráakadtam erre a csodálatosan szép lila rózsásra. A rózsák valami mesések rajta. Már tudtam is, melyik csipkét varrom rá! Csak remélni tudtam, hogy tetszeni fog a megrendelőnek. Azokat a táskákat, amik az én ízlésemhez közel állnak különösen nagy izgalommal készítek. Már várom, hogy lássam készen, ugyanakkor sajnálom, hogy készen van és tovább nincs dolgom vele. Ez is egy ilyen volt.


Mérete: 30x35 cm, ovális talp résszel, amit duplán béleltem, hogy jó tartása legyen. A belsejében sok zsebbel és az elmaradhatatlan kulcstartóval. A tetejét kis, nyers alapon fehér pettyes anyagból varrt fodorral gazdagítottam. Az összhatás kedvéért, tovább fokozva a romantikus sílust egy antikolt arany színű gombot varrtam rá.
A megrendelő és a megajándékozott mindketten elégedettek voltak.

2016. január 2., szombat

Városnézős és romantikus

Ezt a két táskát együtt mutatom meg, mert ugyanaz a hölgy rendelte.
Kérése az volt, hogy egy romantikus táskát és egy kicsi átvetős, többzsebeset varrjak neki. Mindkettőt barnás anyagból. Többszöri egyeztetés után végül megegyeztünk a fazonban, méretben, színben, anyag kombinációban. 


Az állítható, átvetős táska. Bútorszövetből, sok zsebbel.




A romantikus, praktikusan pakolható táska:




Kockás béléssel, sok zsebbel, hogy könnyen megtalálhass benne mindent.