Már jó régen vágytam arra, hogy egyszer kosarat fonjak.Úgy gondoltam nem lehet olyan nehéz, de nem volt aki megtanítson. Akkoriban még nem voltak ilyen jó oktató videók a neten, mi manapság. Az elmúlt héten megnéztem egy csomó videót a papírfonásról és mivel ez a legkönnyebben beszerezhető kosár alapanyag, ezért aztán neki is fogtam. Az első kosár elkészülte után már tudtam, ebből sorozat lesz! Így is történt. Zsuzsi a héten itthon volt és ráállt ő is a papírsodrásra. Sok pálcát tekergetett nekem, úgyhogy ontottam a kosarakat.
Zsuzsi új lakásba költözött és oda készültek dekorációnak. Még a festés hátra van, mert nem tudja milyen színűek legyenek. A kisebbekben kozmetikai cuccokat fog tárolni, a nagyobbak pedig egy nyitott polcon töltik be a dekoráció szerepét.
Ez a kettő volt az első, amiket készítettem. Nem mondhatom, hogy elégedett vagyok velük, de elsőnek nem olyan rossz. A festést pedig temperával, majd lakkozással végeztem. Nem biztos, hogy ez lesz a nyerő. A tempera nagyon matt felületet ad, ami csak úgy nyeli a drága dekupázs lakkot. Ennél jobbnak tűnik a ruhafestékkel történő pácolás, amire lényegesen kevesebb lakk kell és átüt az újság színe, mintája - ettől természetes hatású lesz a munka, mint az alábbi képeken látható is.
Rozsdabarna ruhafestéket oldottam fel forró vízben és átkentem vele a kosárkát, majd rá a dekupázs lakkot. Festés közben-után még állítgattam a formáján, hogy szabályosabb legyen. A lakk száradása után egy nagyon masszív kosárka lett belőle. Tapintásra teljesen olyan, mintha vesszőből lenne. Egy ilyen munka elkészítése papírsodrással együtt kb két óra. A papírokat sodorni akár tv nézés közben is lehet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése