Megvarrtam első hátizsákomat, méghozzá a már jól bevált farmer kockákból. Mivel első hátizsákom a méreteivel nem voltam éppen tisztában, ezért talán kicsit nagyobbra is sikerült, mint ahogy terveztem. A talpa 20x38 cm, a magassága 40 cm, a szélessége felül 46 cm. Az alját táskabéléssel és flízzel tettem jobb tartásúvá. Az oldalát flízzel és kevert szálas anyaggal béleltem. A flízt a béléshez szabad gépi tűzéssel tűztem. A belsejét egy narancssárga saját festésű vászonból készült elválasztóval osztottam ketté. Az elválasztót is flízzel béleltem, egész szélességében zsebet varrtam rá, amit két részre osztottam apróságoknak. A fedelét narancssárgával béleltem és szegtem. A pántja állítható hosszúságú.
Zsuzsi folyamatosan próbálgatta, hogy hova kerüljön a pántja, mekkora legyen stb. A végére annyira megtetszett neki, hogy Ő is szeretne egyet.
Azt el kell mondanom, hogy kb 3x annyi munka van vele, mint egy táskával. Talán azért is, mert eddig még nem varrtam hátizsákot és ezt sem szabásminta alapján, hanem mindent a saját terveim, elképzeléseim szerint. Anyag is nagyon sok kell hozzá. Ennyi kockából kijött volna 3-4 táska. A következő biztosan gyorsabban megy majd, mert lesz következő. Nagyon izgalmas dolog hátizsákot varrni...
Köszöntés
"Nézzünk áhítattal minden munkára,
mit emberi kéz végzett,
a legkisebbre is:
mert minden munkában
titokzatos zene,
a dolgos kezek muzsikája hallik."
(Fritz Wolke)
Tizenhét évesen varrtam magamnak az első táskát, de hosszú idő telt el azután, mire rájöttem, hogy mások éppen olyan szívesen hordják amit varrok, mint én.
Ma már fő tevékenységként varrok. Az általam készített dolgok amellett, hogy szépek, mindig valami funkciót töltenek be, hasznosak saját részre vagy ajándéknak. Főbb termékcsoportjaim: táskák, táskába való kiegészítők,szatyrok, könyvborítók, lakástextil: takarók, párnák, terítők, fali tárolók, alátétek.
2014-ben elhatároztam, hogy életem hátralévő részében nem akarok dolgozni! - mert aki a hobbijából él, az soha nem dolgozik.
Elérhetőségeim: ombolicu kukac gmail.com
tel: 06207722240
Oldalak
2012. október 23., kedd
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése