Köszöntés

"Nézzünk áhítattal minden munkára,
mit emberi kéz végzett,
a legkisebbre is:
mert minden munkában
titokzatos zene,
a dolgos kezek muzsikája hallik."
(Fritz Wolke)

Tizenhét évesen varrtam magamnak az első táskát, de hosszú idő telt el azután, mire rájöttem, hogy mások éppen olyan szívesen hordják amit varrok, mint én.
Ma már fő tevékenységként varrok. Az általam készített dolgok amellett, hogy szépek, mindig valami funkciót töltenek be, hasznosak saját részre vagy ajándéknak. Főbb termékcsoportjaim: táskák, táskába való kiegészítők,szatyrok, könyvborítók, lakástextil: takarók, párnák, terítők, fali tárolók, alátétek.
2014-ben elhatároztam, hogy életem hátralévő részében nem akarok dolgozni! - mert aki a hobbijából él, az soha nem dolgozik.
Elérhetőségeim: ombolicu kukac gmail.com
tel: 06207722240

2014. június 24., kedd

Farmer táska sorozat következő darabja

Egy nagy farmer táskát varrtam részben újrahasznosított anyagokból, de legnagyobb részben új farmerból.



Megtetszett ez a minta és arra gondoltam, varrok belőle egy táskát. Különlegessége a sok titkos zseb, amibe  elrejthetünk dolgokat még magunk elől is.
30x35x8 cm, ami egy A4-es mappát is bőven elnyel, sőt akár egy laptopot is. Belül két részre osztottam a teret és az osztó tetejére cipzárt varrtam, ami egy jókora zsebet rejt az értékek számára. Kulcstartó és plusz zsebek is vannak benne. A bélését - kék pamut vászon -  egy fehér csipkével díszítettem - csak a tulajdonosa örömére.

Az egész táska cipzárral csukódik, hosszú állítható füle van, akár átvetve is hordható. +




Ez a farmer táska egy hűséges gazdát keres, aki megbecsülné a sok belevarrt szeretetet.

2014. június 23., hétfő

Neszik - kezdődik a beígért sok variáció...

Kedves londoni barátnőmtől kaptam ajándékba egy nagyon szép anyagot, amiből két tenyérnyi darabot már láthattok is ezen a két narancssárga-fekete neszin. 

 Meglehetősen nagy léptékű mintás anyag, ezért nem lesz belőle két egyforma táska. Sok féle madár, fa, ág motívum található rajta. Szivesen veszem a megrendelést is! Ki mit tudna elképzelni ebből? Sok táska, laptop táska, neszi, telefontok stb. lehet belőle!!!!

 Fekete farmerral kombináltam. Nagyon jól illik egymáshoz a két anyag.


 Tervezem kombinálni nyers lenvászonnal  - akár táska méretben is.

A natúr színeket kedvelőknek íme a neszi kicsit romantikusabb kivitelben:
 Nyers lenvászon, pamutvászonnal és némi csipkével. Igazán csajos darab lett!
Úgy gondolom remek ajándék lehet belőle. Méretei miatt egy nagyobb táskába szortimentnek javaslom. Elférhetnek benne az apróbb női dolgok, gyógyszerek, kozmetikai szerek stb.
 Mágnes patenttal záródik, belül visszaköszön a mintás pamutvászon.


2014. június 22., vasárnap

Városnézős táska Zsuzskának

Nagyon kedves  Londonban élő barátnőm bízott meg ennek a táskának az elkészítésével. A táskát ő tervezte és olyan igényei voltak, hogy farmerból készüljön türiz vagy piros díszítéssel. Küldött egy rajzot, ami alapján könnyű szerrel elkészítettem ezt a jópofa kis táskát. 

Elején két rávarrott zsebet kért, amiben elfér a fényképező gép.
 Az oldalán két oldalt egy-egy fél literes vizes palacknak zseb.


A fület is megdíszítettem a türkiz színű anyaggal.

 Felül cipzárral záróik és állítható füle olyan hosszú. hogy átvetve is hordható legyen.
Belül kétterű a táska, az osztón egy cipzárral az értékek számára, valamint egy kulcstartó pánt.

Kihívásként tekintettem a feladatot, mivel még ilyen zsebet soha nem varrtam, a másik ok pedig, hogy egy nagyon kedves, hozzám közel álló személy részére készült és szerettem volna a legtökéletesebb munkát végezni. Úgy érzem a tőlem telhetőt megtettem az ügyért. A táskáról a fotókat Zsuzska barátnőm készítette - köszönet érte.

2014. június 19., csütörtök

Új táska-neszi minta

A szabadságunkat Lipcsében a gyerekeknél töltjük. A menyem megmutatta milyen gyönyörű anyagokat kapott valakitől. Megláttam és beleszerettem. Ezek a virágos anyagok megmozgatták a fantáziámat. Rögtön varrnom is kellett belőlük  valamit. Ennek a neszi méretű kis táskának a szabásmintáját szintén a menyemnek köszönhetem. Mivel Ő is szeret varrni, ezért kapott néhány könyvet, amikből kimásoltam többek között ezt a szabásmintát.
Mérete: 24x12x5 cm

Elsőként ezt a lila-rózsaszín virágos neszit készítettem, amit el is ajándékoztam egy kedves régi ismerősnek.


 A négy kiválasztott anyag.




Addig addig nézegettük, hogy ebből akár egy picike fesztivál táska is lehetne, hogy elkészítettem a narancssárgából táskának.

Lilából neszinek.


Megszerettem ezt a fazont, terveim között szerepel farmerból, bársonyból, lenvászonból is elkészíteni. A jövő héten otthon leszek és sokat szeretnék varrni. Új táska szabásmintákkal és sok-sok ötlettel térek haza.


2014. június 17., kedd

Epres-dobos emeletes torta

Egy nagy feladatot kaptam, hogy készítsek szülinapra egy nagy tortát, ami alul epres-tejszínes, azon pedig egy kicsi dobos torta. 



Nem volt kis feladat, már csak azért sem, mert a tejszínesnek meg kellett bírnia a felső tortát. Mégis a nagyobb fejtörést az adta, hogy hogyan díszítem meg. Az eper ugyebár piros, a pörkölt cukor pedig aranybarna és ezt a két színt nehezen tudtam együtt elképzelni.

A megoldás végül is nem lett rossz. Az alsó torta három db négytojásos villanykályha tepsi méretű piskótából állt, amihez joghurtos, epres, tejszínes krémet készítettem. A dobos tortához 6 db 2O cm nagyságú  lapot sütöttem és csokikrémmel töltöttem. 

Az epertortát tejszínhabbal kentem be, a dobost pedig csokikrémmel. Ami összehozta őket, az a csoki volt. Az alsó torta élén körbe lecsorgattam az olvasztott csokit és a dobos torta tetejének a szélét is belemártogattam csokiba. Úgy érzem ettől vált egységessé.



Eperrel díszítettem.
A megrendelőim vidékre vitték kocsival. Kicsit izgultunk mindketten, hogy megérkezik-e egyben, de beszámoltak róla, hogy nem történt baleset vele. Mindenkinek nagyon tetszett és ízlett is.

2014. június 8., vasárnap

Sütiverseny és jótékonysági vásár a juniálison

Üdv mindenkinek, itt Zsuzsi! :)

A sütiverseny legszebb résztvevője - szerintem! :)


Úgy döntöttem, én fogom megírni ezt a bejegyzést, mert csak elegánsabb, ha én dicsérem Anyut agyba-főbe, mintha ő dicsekszik. ;)

Múlt vasárnap, épp egy hete juniális volt a pécsi gyülekezetben. Csak így címszavakban: bográcsozás, grillezés, trambulin, X-box, mindenféle játékok kicsiknek és nagyoknak, jótékonysági vásár, arcfestés és persze sütiverseny. A rendezvény többcélú volt. Részben egy vidám együttlét kedves emberekkel, sok-sok finomsággal és szuper programokkal, másrészt pedig a jótékonysági vásár bevételével pécsi rászoruló gyermekek iskolai étkeztetését támogattuk.

Anyu két fronton is helytállt a juniálison. Vitt a kézműves termékeiből eladásra, illetve sütött a sütiversenyre kétféle sütit és két tortát.

Neszik, telefontokok és egyéb kütyük a jótékonysági vásáron


Az egyik süti, a banános elefántkönnycsepp az én kérésemre készült. Egy barna piskóta csepp alakúra hajtogatva, banános-tejszínes krémmel és banánszelettel a közepén, csokival leöntve.

A hosszú barna az elefántkönnycsepp :)

A másik egy gyönyörű epres kocka. Piskótaalapon frissen főzött eperlekvár és vaníliás-tejszínes krém. Minden szeleten szép tejszínhab-eper-mentalevél díszítéssel.

Nyamm... :)


A torták még ennél is érdekesebbek. Épp aznap volt a gyülekezetben egy kisfiúnak és egy kislánynak a szülinapja, és nekik nem lehet csak úgy egy egyszerű tortát készíteni, kell valami különleges.
Mégpedig egy autó formájú torta tejszínes csokikrémmel, és egy fenomenális lila habos-babos Barbie-torta vaníliás krémmel.
A 13. rajtszámú versenyző

Egészen élethű... :)

Íme Barbie... :)

Barbie, a verseny királynője :)

Aino és a torta. A leglegleglegtündéribb kép!

Ezek az arcok mindent elmondanak

Nem csak szép, de finom is! 

Mondanom sem kell, hogy Anyu elvitte a fődíjat ezekkel az alkotásokkal, bár hozzá kell tennem, hogy a többiek is nagyon kitettek magukért. Összesen 25 féle finomabbnál finomabb süti sorakozott az asztalokon.






 A képekért köszönet Hajninak! Ide kattintva megnézheted, még milyen gyönyörű fotókat készít.
















2014. június 6., péntek

Kosár hegyek

Üdvözlöm a kedves, hűséges olvasóimat. Az utóbbi időben kicsit megszaporodtak a tenni valóim. A munkahelyen is olyan időszak van, amikor, ha kettő lenne belőlem az is kevés lenne, ezért kevesebb időm jutott a blog témákra és írásra.
Egészen nem tétlenkedtem. Hoztam néhány képet azokról, amikkel töltöttem az időmet:


Kosarak minden mennyiségben. Egy kedves barátnőm kért meg, hogy pedagógusnapra készítsek ajándékokat. Látta a prototípusát ezeknek a csésze kosaraknak és beleszeretett. Tehát ilyeneket rendelt. 10 db a tanárnéniknek, 3 db az óvónéniknek és egy pasisabb ceruzatartó az edző bácsinak.











Ilyenkor teljesen átáll az agyam a kosár fonásra. Ha van egy percem akkor ilyen videókat nézek, tervezgetek. Este film alatt remekül lehet pálcákat sodorni és fonni is.

Egy ilyen kosárkához nagyjából 60 db pálca szükséges. A megrendelés színes, tarkaságokra szólt, ezért százasával festettem más-más színre a pálcákat.
Az alját kartonból készítem, arra készül a kosár. Formáját egy műzlistál adja - ezért olyan szép vonalúak.
Ma lelakkozom az összeset és készen vagyok.



Közben azért készülnek ám a farmer táskák is. Hamarosan azokkal jelentkezem.