Karácsonyra rendelésre varrtam kislány szobába falvédőt. A kérés az volt, hogy lovacskás legyen rózsaszín szegéllyel.
Adott volt a méret és a kép főszereplői. Két hétig gondolkoztam rajta, tervezgettem, anyagokat szedtem össze hozzá, ami bonyhádi viszonylatban nem is olyan kis feladat. Elképzelésem volt a zöld árnyalatairól, a kékről, a rózsaszínről, de végül az igényeket a lehetőségekhez igazítottam.
Kerestem a neten lovas rajzokat, azok közül kiválasztottam egyet, aminek a mérete nem volt megfelelő, így segítséget kértem a megrendelőtől, akik felnagyította. Több csigás és sünis képet nyomtattam, a csigát sikerült kiszabni és felvarrni, de a süni akárhányat kiszabtam nem tetszett, ezért lemaradt a képről. Varrtam helyette virágokat. Karácsony előtt néhány nappal készült el a falvédő.
Akkor készült róla ez a kép. Mivel én már nem voltam itthon, így emailben jött az üzenet, hogy a falvédő 6 cm-rel kisebb lett, mint amit rendeltek. Akkor gondoltam végig, hogy az elkészült munkát nem mértem le. Szabáskor rászámoltam a varrásráhagyásokat, de nem számoltam rá azt, amit a bélés fölvesz. Nos ebben az esetben 160 cm helyett 154 cm lett, tehát 6 cm-t simán fölvett a bélés. Bosszantott és ugyanakkor sajnáltam a kislányt, akinek ez volt a karácsonyi ajándék és már azonnal a helyén akarta volna látni... Ezért megígértem, hogy megtoldom 6 cm-rel.
Másfél héttel ezelőtt elhozták, hogy javítsam ki. Napokig kiterítve állt a varrószoba heverőjén. Körül jártam, újra meg újra megnéztem, hogy hol fogom megbontani, hova és mit toldok bele. Ekkor jött az öltet, hogy nem a szegélyt toldom, hanem a szélére még egy fa motívumot varrok és ez fogja kiadni a 6-10 cm-t. Ez sem volt egyszerű, mert fenyőfát szerettem volna rávarrni, de itthon nem volt ilyen anyagom, a boltot meg nem olyan egyszerű akármikor nyitva találni. Amikor dolgozom, ő is akkor van nyitva, amikor ráérnék, akkor zárva van... Szóval napokig hajkurásztam, mire sikerült elcsípni és megvettem a fenyő zöld pamutvásznat. Mivel én hobbivarró vagyok, nagyon nehéz határidőre varrni. Két délután összehoztam és íme az eredmény:
h