Már jó rég nem írtunk a blogba, de higgyétek el, nem tétlenkedtünk azért. Bár anyut mostanában a varrás helyett a kosárfonás hozta lázba, azért úgy tűnik, lassan helyreáll az egyensúly. (Most is épp varr, nekem egy táskát, amit majd szintén megmutatunk a blogban.)
Már egy ideje készülődünk arra, hogy most már aztán tényleg varrás lesz műsoron. Két hete festettem egy jó nagy adag anyagot, mert szeretnék az új albérletembe két ágytakarót. Mivel a szobámban a lilás-pirosas színek uralkodnak, az enciánkéktől a lilán, püspöklilán és bordón keresztül a pirosig sokféle színt festettem. Feketével kombináljuk majd.
Viszonylag élethű színek |
Anyu pedig kinézett magának néhány új táskafazont, de a kész festett anyagjaink nagyon megfogyatkoztak már, úgyhogy ahhoz is festettünk elsősorban zöldes-sárgás színeket, rozsdabarnát, de egy kis lilát is.
Olyan érdekes, mennyivel másképp viselkednek a különböző színű festékek. A sárgák és zöldek jobban elterülnek az anyagon és egymással szeretnek keveredni, így inkább foltos, elmosódott szokott lenni a végeredmény, a lilákból viszont fantasztikus aprólékos márványos mintákat lehet alkotni. De természetesen mindegyik szép a maga módján. :)