Néhány héttel ezelőtt varrtam Zsuzsinak egy takarót. Érdekessége, hogy sajátfestésű kiselejtezett ágyneműből készült. Az anyagokat Zsuzsi festette, én pedig megvarrtam. Vastag flízzel béleltem, középen kukacoltan, a szélén pedig virág mintával tűztem le.
Az egész úgy kezdődött, hogy akartam varrni két székpárna huzatot. El is készítettem, de annyira szépnek találtam, hogy úgy gondoltam, erre kár lenne ráülni, akár egy szép takaró is lehetne belőle. Egy hétig nézegettem, megmutattam Zsuzsinak és mivel neki is tetszett az ötlet, ezért a párnákhoz készítettünk hozzá illő takarót.
Mivel ez csupán a második takaró, amit varrtam, bőven vontam le tanulságot... Máskor több ráhagyással szabom. Nem gondoltam, hogy a tűzés ilyen sokat fel fog venni. Lehetne úgy 5-6 cm-rel hosszabb. Azért attól még funkcionál a tulajdonos örömére.
Köszöntés
"Nézzünk áhítattal minden munkára,
mit emberi kéz végzett,
a legkisebbre is:
mert minden munkában
titokzatos zene,
a dolgos kezek muzsikája hallik."
(Fritz Wolke)
Tizenhét évesen varrtam magamnak az első táskát, de hosszú idő telt el azután, mire rájöttem, hogy mások éppen olyan szívesen hordják amit varrok, mint én.
Ma már fő tevékenységként varrok. Az általam készített dolgok amellett, hogy szépek, mindig valami funkciót töltenek be, hasznosak saját részre vagy ajándéknak. Főbb termékcsoportjaim: táskák, táskába való kiegészítők,szatyrok, könyvborítók, lakástextil: takarók, párnák, terítők, fali tárolók, alátétek.
2014-ben elhatároztam, hogy életem hátralévő részében nem akarok dolgozni! - mert aki a hobbijából él, az soha nem dolgozik.
Elérhetőségeim: ombolicu kukac gmail.com
tel: 06207722240
Oldalak
2012. április 23., hétfő
2012. április 18., szerda
Noteszborítóból neszeszer:)
2012. április 16., hétfő
Határidőnapló borító, tolltartó
Tegnap villámlátogatásra hazajött Zsuzsi. Ez kb. annyit jelent, hogy a megszokott péntektől hétfőig helyett vasárnaptól hétfőig. Ebbe a rövid időbe azért belefért, hogy tervezzünk és varrjunk egy picit. Nagyon tetszett neki a múlt héten varrott naplóborító és szeretett volna ő is egyet. Az első sajnos kicsire sikerült. A bosszantó az, hogy az egész házban több ezer könyv között sem találtunk egyet, amire illene. Ezért ma az éjszaka úgy döntöttem, hogy ma este átlényegítem neszeszerré. (majd a blogolás után) A második viszont nagyon szépen sikerült, s hogy ne legyen annyira egyedül egy tolltartót is összedobtam mellé. Mindenképpen yoyot szeretett volna rá, hát ki is választotta a készletből amelyik legjobban tetszik.
A tolltartóról még annyit, hogy egy egészen hasonló méretű tolltartót váltott le ez a yoyos, amit már kb két-három éve varrtam. Nagy becsben vannak Zsuzsinál a varrásaim. A múltkor mondtam neki, hogy sajnálom, hogy egy rendes bolti bőr táskája sincs, mint másnak. Erre azt mondta, ne sajnáljam, mert amíg másnak van egy vagy két bolti táskája, addig neki minden szezonban van egy vagy kettő új gyönyörű táska, amit sokan megcsodálnak. Azt hiszem ezért érdemes varrni .
Varrás közbeni csendélet.
2012. április 15., vasárnap
Képek
Már jó ideje szerettem volna valami fali képet varrni, most egyszerre hármat is alkottam. Az elmúlt héten és a hétvégén képeket készítettem. A legelső a tulipános volt. Alapja egy maradék gyapjúszövet. A virágokat kétoldalas vetex-szel erősítettem fel, majd rávarrtam az alapra. Kacskaringós mintával, szabad gépi tűzéssel tűztem. A legjobban a kosár és a "keret" anyaga tetszik, bár nem éppen foltvarrós anyag, de a mintája és a színe rögtön megragadott, amikor megláttam a méteráru boltban. Már akkor tudtam, hogy ebből képkeret lesz.
A második a yoyo virágokkal díszített kép - a yoyok Zsuzsi ügyességét dícsérik:) Az alapja egy hétig állt, nézegettem, milyen virágok kerüljenek rá, aztán Zsuzsi varrt egy kosár yoyot, ezzel eldőlt, hogy milyen lesz. Szerintem jó választás.
A harmadik pedig a baglyos. A baglyos több napig készült, nem tudtam, hogy milyen szemük legyen a madaraknak. Több verziót kipróbáltam, anyagból vágtam ki apró szemeket, nem volt az igazi, de a kedvenc rövidárusom segített megoldani a gondot, ő ajánlotta a kész szemecskét. Ennél a képnél az apró alkatrészeket szóróflakonos ragasztóval rögzítettem, azután varrtam fel.
2012. április 10., kedd
Szemüvegtok yoyokkal
Amikor Zsuzsikám elkészítette nekem ezt a gyönyörű blogot arra kért, hogy minden nap posztoljak, ha nem is varrok, tegyem fel a régi varrásaimat. Mivel nagyon szép lett a blog nem tehetem meg, hogy nem teljesítem a kérését, de megvallom varrni sokkal jobban szeretek, mint blogolni, ezért ma este varrtam gyorsan valamit. Íme, amiket alkottam:
El kell mondanom, nagyban megkönnyíti a munkát a korábbi kétoldalas vetex helyett a ragasztó. A yoyo készítő pedig gondolom nem kérdés... Olyan gyorsan lehet vele készíteni, hogy nem is hinné az ember.
Két szemüvegtok hasonlóak, mégis különbözőek. Születésnapomra összebeszélt a családom és eldöntötték, hogy a hobbimat támogatják az ajándékokkal.
Kaptam két yoyo készítőt és egy régóta óhajtott szóróflakonos ragasztót. A lányom már egy egész rakás yoyot készített, ezek felhasználásával és természetesen a ragasztó segítségével készült ez a két apróság.
El kell mondanom, nagyban megkönnyíti a munkát a korábbi kétoldalas vetex helyett a ragasztó. A yoyo készítő pedig gondolom nem kérdés... Olyan gyorsan lehet vele készíteni, hogy nem is hinné az ember.
A szemüvegtokok gazdát keresnek!
Laptopvédő
A fiam megvette álmai laptopját, egy androidos
csodamasinát. Mivel nem akármilyen gép, ezért megérdemel egy egyedi védőhuzatot. Gábor megtervezte, én pedig tegnap megvarrtam.
Gábor egy régi inge lényegült át némi közbéléssel kiegészítve. Még nem varrtam ilyent, ezért tapasztalatom sem volt, már a másodikat biztosan másképp készíteném. Ami zavaró, hogy a belső varrások mentén kificcen a fehér közbélés...
Amint látszik, a négy sarkára gumit varrtam, hogy kinyitott állapotban is a helyén maradjon a huzat.
A külsejéről: legnagyobb kihívást nem is az android jelentette, hanem az almája na és a betűk, mivel nagyon picik. A betűket és az androidot is először ragasztottam, aztán színtelen cérnával géppel körül varrtam. Összességében talán nem is lett rossz - a tulajdonosa legalábbis elégedett vele és ez a lényeg:)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)