Oldalak

2015. december 30., szerda

Egy alkalmi - színházi táska

Kedves ismerősöm kért, hogy varrjak egy alkalmi táskát, olyan színházba járósat. Feketét szeretett volna fényes és matt anyagokból. Lelki szemeim előtt láttam egy fekete crazy mintát hímzéssel, gyöngyökkel, itt-ott csipkével.
Összeszedtem az esélyes anyagokat és egymás mellé rakosgattam őket, tervezgettem, aztán egy hirtelen ötlettel nagyjából 5-6 cm széles arasznyi csíkokat vágtam mindegyikből. Gyorsan megvarrtam és egyre jobban hasonlított a megálmodottra. Másnap hímeztem, harmadnap gyöngyöztem. Még mindig nem volt olyan, amilyennek szerettem volna. A rövidáru boltban egy méter fekete paszományt és kereteztem a táska fedelét vele - na most éppen olyan lett! Ilyen kép volt a fejemben róla:








Piros selyem bélést kapott és mágnespatentot. Belül egyterű, mivel kicsi táska, nagy rendetlenség nem lehet benne a kevés holmi miatt.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése